gennaro logo new

2018. december 11.

szaloncukor készítés 6Elérkezett az Advent, a várakozás időszaka. Vasárnaponként sorba gyújtjuk a hit, a remény, az öröm, és a szeretet gyertyáit – várjuk a karácsonyt, Jézus születését. Ehhez kapcsoltuk a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum múzeumpedagógiai programját, ahol a napokban tanulóinkkal szaloncukor készítő foglalkozáson vettünk részt, amely téma illeszkedik szakmai gyakorlataink tananyagához is.

 

 

A program egyik részében megtekintettük a múzeum témához kapcsolódó kiállítását, egy régi konyhát, cukrászműhelyt és azok felszerelését. A tanulók többek között kipróbálták a szaloncukorpapír rojtozó gépet. A cukros zsák emelésével letesztelték, vannak-e olyan erősek, mint a régi cukrász inasok, majd megmérték magukat, hogy beleférnének-e az inasok alvóhelyéül szolgáló inasládába. Diákjaink a szaloncukor készítés hagyományáról elhangzott ismeretekkel gazdagították háztartástani ismereteiket, és felelevenítették a témához kapcsolódó konyhai tapasztalataikat is.

A foglalkozás második részében a fiatalok különböző alakú szaloncukrokat formáztak, majd díszes csomagolást is készítettek az ünnepi finomságoknak. Természetesen a kész szaloncukrok megkóstolására is volt lehetőség, és haza is vittek a szépen becsomagolt finomságokból.

Iványi Lídia    
gyógypedagógus

Gennaro Verolino Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium

1121, Budapest, Hegyhát út 19.

Tel.: 275-4297, 395-6587 Fax.: 395-65-89 E-mail: titkarsag@gennaroiskola.hu

Google-Maps-Icon-grey  szirtech